Robert Eggers farkasemberes új horrorja Karácsonykor kerül a mozikba, most viszont a nyáron bemutatott első előzetes után egy ...
A tegnap tartott idei Minecaft Live főként a Minecraft Dungeons II-ről szólt, de új jeges tematikájú helyszínek és ellenfelek ...
Az eredeti tervek szerint már csütörtökön megjelent volna a tavalyi játék a Nintendo masináján, azonban ezt az utolsó utáni ...
Az évek alatt azt hittük, nem lehet forradalmi újdonságokat belevenni a multira kihegyezett mil-simekbe, aztán jön egy ...
A játék harmadik évét kezdik meg a Patch 15-el, ami a szokásokhoz híven ingyenes és fizetős tartalmakat is hoz. Leleplezték a ...
A Microsoft vezérigazgatója nagyon elégedett a játékdivízió folyamatban lévő "áramvonalasításával", és dicsérte Asha Sharma ...
Joe Brammer szerint a Rockstarnak megvolt a lehetőségre magasabbra tenni a lécet a GTA VI árcédulájával, de végül nem tették ...
A Sony magyarázata szerint többek között a büdzsé átlépése miatt szakítottak Kojimával, az XBOX-nál pedig mindent megtesznek, ...
Mivel a stúdió gyakorlatilag felszámolták, így ebből már biztosan nem lesz semmi, de egyébként is évekre lettünk volna a ...
A Ubisoft a játék kimenekítős módjának megjelenése előtti tesztelésre készül, ezért pár napig teljes egészében ingyenessé ...
Az elképesztő grafikai stílus és az élénk világ életre keltése a vártnál izmosabb rendszerkövetelményeket támaszt, bár azért ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results